A Népkerti Vigadó tulajdonosai is szerettek volna hozzájárulni a jövőre 200. évfordulóját ünneplő Miskolci Nemzeti Színház további fennmaradásához, ezért jótékonysági vacsoraestet szerveztek a színház javára.

Az adakozni kívánó vendégek az est folyamán a színház két kiváló művészének, Varga Andreának és Radnai Erikának az előadásában operett- és musical slágereket hallgathattak.

A rendezvényen minden lokálpatrióta vendég, és egyben elhivatott színházrajongó hozzájárult a teátrum további működéséhez, így az est folyamán ötszázezer forint gyűlt össze a Miskolci Nemzeti Színház javára.

Az összeget Dr. Barkóczi István és Dr. Barkócziné Kertész Kata, a Népkerti Vigadó tulajdonosai nagylelkűen további ötszázezer forinttal egészítették ki, így összesen egymillió forintot adományozhattak a Miskolci Nemzeti Színháznak.

A jövőre 200. évfordulóját ünneplő színház köszöntésére Dr. Barkóczi István még egy rendkívül felajánlást tett: Barkland Pincészetéből kétszáz palack egyedi címkével ellátott bort adományozott a teátrumnak.