1938. óta először folytattak ásatásokat az indiai Madhja Prades államban fekvő Bandhavgarhi Erdőrezervátumban. Meg is lett az eredménye!

Kincsekre bukkantak

Elveszett templomokat, buddhista építményeket és barlangokat találtak azon a 170 négyzetkilométeres területen, amelyre a régészek fókuszáltak. A régióban egy teljesen védett és lezárt terület található, amely a bengáli tigriseknek ad otthont.

Vallási harmónia

Három szakaszban végzik el a vizsgálatokat. Az első során találták meg ezeket az eldugott kincseket, amely május és június között zajlott le. A szakértők szerint megdöbbentő, hogy pont egy olyan térségben bukkantak buddhista építményekre, ahol főként a hinduizmus uralkodott, így ez a tény vallási harmóniára utal.

Már ők is tudtak játszani!

A régióban összesen 24 feliratot fedeztek fel, ezek a 2-5. századból származnak. A szövegek fontos helyszíneket, illetve maharadzsákat is megemlítenek. Ezek mellett 26 barlangot, 26 templomot, két kolostort, két fogadalmi sztúpát és 46 szobrot dokumentáltak. A kutatók kisebb leleteket is feltártak, köztük társasjátékokat és egy monolitot.

 

Kép és forrás: ng.24.hu