Mellkaskompresszió alkalmazásával hozták vissza az életbe a rendőrök az egyik helyi szociális intézmény betegét.

A Miskolci Rendőrkapitányság Diósgyőri Rendőrőrsére ment be egy megrémült dolgozó és elmondta, hogy zuhanyzás közben az egyik ellátottjuk összeesett és nem mozdul, továbbá nem is lélegzik.

Hajduk Zsolt és Szűcs Réka rendőr őrmesterek azonnal a helyszínre siettek és a fürdőhelyiségben összeesve meg is találták a férfit, aki nem mutatott életjeleket.

Ekkor azonnal mellkaskompressziót alkalmaztak, így néhány perc után már tapintható volt a beteg pulzusa és a légzése is újraindult.

Az időközben kiérkező mentőszolgálat dolgozói átvették a beteget, stabilizálták az állapotát, majd kórházba szállították.