Költségesnek tartja ugyan a magyarok 82 százaléka a zöld megoldásokat, mégis több mint felük számára hangsúlyos szempont a környezettudatosság építkezéskor, felújításkor.

Az építőipar az egyik legdinamikusabban fejlődő iparág. A szektorban évről évre megjelenő új technológiák fejlesztésénél egyre jelentősebb szempont lett a környezettudatosság, és persze hozzájárul a népszerűséghez az is, hogy az ilyen típusú megoldásokra állami támogatás is igényelhető.

A lakosság felénél tehát igenis fontos szempont a fenntarthatóság, a 7%-uknál pedig első helyen szerepel a szempontok között. Tisztában vannak vele, hogy ez jóval költségesebb befektetés, de azzal is, hogy hosszútávon megtérül. A sok támogatási lehetőség is indukálja, hogy megjött az építkezési, felújítási kedv. Így az emberek 40%-a már egy éven belül tervez valamilyen építkezést, felújítást, és mindezt az energetikai támogatásokkal és a fenntartható építőanyagokkal együtt képzeli el.

A környezetbarát energetikai megoldások közül egyértelműen a napelem (91 százalék), a korszerű hőszigetelés (87 százalék) és a napkollektor (79 százalék) ismertsége a legmagasabb, de a hőszivattyú (56 százalék), az inverteres klíma (42 százalék) és az okostégla (36 százalék) is a népszerű technológiák közé tartoznak.

A legtöbben weblapokról, aztán a sajtóból, közöségi médiából, majd a családtól, ismerősöktől tájékozódunk. Érdekes, hogy nem lehet egyöntetűleg azt mondani, hogy az egész ország fogékony a környezettudatosságra, vannak területek, ahol ez kiemelten jelentkezik. Jelenleg főként Budapesten és környékén, valamint a Dél-Alföldön a legkeresettebbek a fenntartható építőipari megoldások, de látható az a tendencia, hogy a szakemberek egyre gyakrabban alkalmazzák a kisebb környezeti terhelésű anyagokat: sok ház épül okostéglából, illetve népszerűek a vastagabb hőszigetelések is.

Nagyon fontos, hogy az emberek megismerjék az okos megoldásokat, ezt például az Oxygen Media Rádió 1-en szakértői hetek keretében előszeretettel népszerűsíti. Így megismerhetjük, hogy az adott cégek hogy vesznek részt az állami támogatási rendszerben, milyen temékekkel lehet pályázni, és hogy tudunk eligazodni a hivatali labirintusban.