A szobanövények zseniálisak dekoráció terén. Egy pillanat alatt fel tudják dobni a szoba hangulatát. De mit tegyünk akkor, ha hirtelen sárgulni kezdenek a levelei?

Először mindig arra érdemes gondolnod, hogy túlöntözted, vagy alulöntözted a növényt. 

Ha a növények nem kapnak elegendő vizet, lehullajtják a leveleiket, hogy megakadályozzák a párologtatást, így megőrizve a még rendelkezésükre álló vizet. Mielőtt azonban lehullanak, a levelek általában megsárgulnak, néha pedig barna foltok jelennek meg rajta. A túl sok víz szintén káros. Ehhez gyakran még túl sem kell öntöznünk a növényt, az is elég, ha a talajának nem megfelelő a vízelvezetése. Ebben az esetben a szobanövény egy idő után szó szerint meg is fulladhat, ezért folyamatosan figyelj arra is, hogy ne legyen túl vizes a földje. Ha a vízelvezetés nem megfelelő, cseréld ki a talaját, és szerezz be neki egy új tartót.

Helyhiány

Ha tartókban lévő növények kinövik a helyüket, és a talaj számukra már nem lesz megfelelő, mert nehezebben jutnak vízhez, oxigénhez és különféle egyéb tápanyagokhoz. Csak annyit kell tenned, hogy óvatosan kicsúsztatod a növényt a földjéből, ami egyébként a nedvességtartalmának a megvizsgálásában is segíthet. Ha egészséges a növény, a gyökerei valószínűleg fehéressárgák. A sötét, rothadó gyökereknek általában már a szaga is rossz. Ebben az esetben érdemes az elhalt gyökérrészeket eltávolítani, és áthelyezni a növényt egy másik, jó vízelvezető talajú tartóba.