A két férfi 2022. januárjának második felében, este, fejükön csuklyát viselve, baseball ütővel felfegyverkezve, „Rendőrség, házkutatás!” felkiáltással rontott be egy miskolci lakásba. 

Az ott tartózkodó férfit földre kényszerítették, pénzt és a ház előtt parkoló gépjármű kulcsait követelték tőle. A sértett közölte, hogy a tulajdonosok nincsenek otthon, ő csak a kutyára vigyáz, ekkor az egyik támadó a fürdőszobába vitte, ráparancsolt, hogy ne merjen mozdulni, majd rázárta az ajtót.

A két férfi átkutatta a lakást, három különböző sértett sérelmére közel 7 millió forint összeget kitevő eurót, mobiltelefonokat, férfi karórákat, parfümöt vettek el.

Amikor megpróbálták elhagyni a lakást, azzal szembesültek, hogy a beszorult bejárati ajtón keresztül nem tudnak távozni.

Ekkor a fürdőszobába zárt sértettet utasították arra, hogy nyissa ki az ajtót, de az neki sem sikerült, így visszazárták a fürdőszobába, majd az ablakon kimászva elmenekültek az épületből.

A vádlottak az elvitt értékeket egymás között fele-fele részben elosztották. Egyikük egy – egyébként hamis  –  márkás karórát egy harmadik férfinak adott át azért, hogy rejtse el. A férfi tudta, hogy a karóra bűncselekmény elkövetéséből származik.

Az ügyészség a férfiakkal szemben – akik közül az egyik büntetett, míg a másik büntetlen előéletű – fegyházbüntetést, pénzbüntetést, valamint közügyektől eltiltást, illetőleg vagyonelkobzást indítványozott.

A karórát elrejtő büntetlen előéletű vádlottal szemben az ügyészség felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott.