Kezdőlap BORSOD Borsod - Közélet

Folytatják a szúnyogirtást

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Budapest mellett Komárom Esztergom, Pest és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében folytatódik a szúnyoggyérítés a héten

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) közleménye szerint a szakemberek összesen 1700 hektáron irtják biológiai módszerrel a vérszívókat – tartalmazza a közlemény.

Az eljárás során egy természetes baktérium által előállított fehérjét tartalmazó szert juttatnak a vízbe, amely kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el.

Tájékoztatásuk szerint Magyarországon mintegy ötven csípőszúnyogfaj fordul elő, ezeknek csak kisebb része támadja az embert. Sok szúnyog nem folyó- vagy tópart mellett él, hanem emberközeli életmódot folytat. Ilyenek az őshonos házi szúnyogok mellett az elmúlt években betelepült inváziós fajok is.

A ház körül összegyűlt kisvizekben fejlődő szúnyoglárvák ellen nem lehet központilag védekezni, ezért arra kérnek mindenkit, hogy folyamatosan ürítsék ki a ház körül található, a szúnyogok tenyészőhelyéül szolgáló vízzel teli edényeket, tartályokat, hordókat – olvasható az OKF közleményében.