Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szeptember 24-én mindössze 2 kilométeres jótékonysági futásra várják a segíteni vágyókat. 

A Supersum Alapítvány a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság “Hangoljon a biztonságra!” fesztiváljának keretein belül jótékonysági futást szervez Miskolc Megyei Jogú Város önkormányzatával, valamint a rendvédelmi szervekkel közösen.

A tavalyi nagy rendezvény is hasonló nagy sikert aratott, melynek bevételéből egy katonatiszt édesapa látássérült gyermekét segítették. Idén egy miskolci tűzoltó édesapa kislányának komplex fejlesztését, gyógykezelését szeretné a Supersum alapítvány finanszírozni a bevételből.

Dobai Janka egészséges, életvidám kislányként jött a világra, problémája 3 hónapos korában kezdődött, amikor a kislánynál teljes fizikai és idegrendszeri leépülés indult el. A szülők rendszeresen vitték tornára, korai fejlesztésre,és azóta is folyamatosak a kivizsgálások. Szakemberek véleménye alapján fejleszthető, tanítható, azonban kortársaihoz képest jelentős lemaradásban van.

Mivel a megyében nincs komplex rehabilitációs intézet, ezért a szülők felkeresték a Borsóházat Budapesten, ahol kislányuknak szakszerű, intenzív, legalább 1 éves terápiát javasoltak. Az éves terápia költsége 1.500.000 forint, amely anyagi terhet a család teljes egészében nem tudja vállalni.

A futás 10 órakor rajtol a Városház térről, a 2 kilométeres távon az útvonalat a rendőrség biztosítja. Nevezni reggel 8 órától a helyszínen a nevezési díj befizetésével (2000 Ft) lehet, gyermekeknek a részvétel ingyenes. 

Aki személyesen nem tud csatlakozni a futókhoz, a miskolci Decathlon áruházban szombaton és vasárnap (nyitvatartási időben) a kihelyezett futópadon is teljesítheti a távot.

A táv virtuálisan is megtehető, szeretettel várjuk baráti társaságok, sportegyesületek, munkahelyi kollektívák csatlakozását az eseményhez. Akik ily módon szeretnének segíteni, a közlemény rovatban a JANKA szót tüntessék fel.

Minden további felajánlást hálásan fogad a család az alapítványon keresztül:

Supersum Alapítvány
K&H Bank
10402764-50526972-78881015
IBAN: HU77 10402764 50526972 78881015
Swift kód: OKHB HUHB
Közlemény: JANKA