Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tippelj! Hány éve kezdte meg működését?  A zeneakadémia vagy a mai nevén Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, mely intézmény a magyar zenei felsőoktatás és egyúttal a hazai hangversenyélet egyik legjelentősebb helyszíne

147 éve kezdte meg működését.

„Kinőtte” Liszt Ferenc otthonát?

A Zeneakadémia megalapítása után önálló épületet emeltek számára.  A magyar parlament Liszt Ferencet nevezte ki elnökévé, igazgatója Erkel Ferenc zeneszerző-karmester-zongoraművész, a magyar zene kiemelkedő személyisége lett. A zongorát Liszt és Erkel tanította. Volkmann Róbert, a szászországi születésű magyar zeneszerző a zeneszerzés professzora volt. Az intézet titkára Ábrányi Kornél volt, aki az évek során zeneszerzést, zeneesztétikát, magyar zenét, zeneelméletet és zenetörténetet tanított. 

Az első fecskék

Liszt első növendékei közé tartozott Aggházy Károly, Juhász Aladár, Ravasz Ilona és Thomán István, akikből hamarosan kiváló előadóművészek illetve tanárok váltak.

Erről hallottál?

  • Az akadémia épülete volt az ország legelső vasbeton szerkezetű épülete. 
  • A Nagyterem Róth Miksa üvegablakai előtt az eredeti 1907-es függönyöket láthattuk sokig. A felújításkor az az olasz cég vállalta el a restaurálásukat, amely annak idején a függönyök elkészítésének megbízását is kapta. A terembe lévő ülések kárpitja ugyanabból az anyagból készült míg a függöny.

S hogy miért alacsonyak a székkarfák?

Erre is van magyarázat. A Zeneakadémia tervezői megfigyelték, hogy zenehallgatás közben az emberek mindinkább belesüppednek a székekbe, így az alacsony karfa kényelmesebb ehhez az időtöltéshez. A földszinti sorokkal ellentétben a karzaton csak a Zeneakadémia növendékei ülhetnek, míg a baloldali páholyban az intézmény tanárai foglalhatnak helyet. A jobboldali páholy pedig csakis a Zeneakadémia igazgatójának van fenntartva.

(fotó: zeneakademia.hu/Darabos György, forrás:szeretlekmagyarorszag.hu)