Az iroda a főigazgatóság épületének földszintjén kapott helyet, amely február 6-tól, hétfőtől várja a dolgozókat.

Az ügyfélszolgálat kialakítása – amellett, hogy pilot jellegű az egészségügyben –, megkönnyíti a dolgozók és a HR Igazgatóság közötti kapcsolattartást, együttműködést és meggyorsítja a munkafolyamatokat is.

Két ügyintéző hétfőtől-csütörtökig 8 és 14 óra között, napi hat órában, pénteken 8 és 12 óra között, négy óra időtartamban fogadja a dolgozókat. Egyelőre az első két órában időpontfoglalással, ezt követően 14 óráig időpont foglalása nélkül várják a munkatársakat.

Ahhoz, hogy betegeket tudjunk gyógyítani számos szervezeti egységre van szükség, ez az úgynevezett back office, ebbe a körbe tartozik a HR igazgatóság is – mondta a csütörtöki ünnepélyes megnyitón dr. Révész János, a kórház főigazgatója. 

„A jogviszony kezdetétől a befejezéséig minden munkával kapcsolatos üggyel fordulhat az ügyfélszolgálathoz a dolgozó. Olyan lehetőséget szeretnének a munkatársaknak biztosítani, amely támogatást és megoldást nyújt a problémáikkal kapcsolatban. Könnyen kezelhető felületen, az intézmény belső intranet hálózatán lehet időpontot kérni.”
/Szendi József, a kórház HR igazgatója/

Az elmúlt évben jelentős változás következett be az intézmény életében, hiszen irányító szerepet kapott. Jelenleg a városi kórházak munkavállalóival együtt 5200 dolgozóról kell gondoskodnia az intézménynek, és ez nagy feladatot jelent. Annak érdekében, hogy ki tudják szolgálni az igényeket, informatikai- és munkaerő fejlesztést is végre kellett hajtani.

Az elégedettség-növelés része az ügyfélszolgálati iroda létrehozása. A lényege, hogy előre foglalt időpontban, gyorsan tudják ügyeiket intézni a kórház dolgozói – tudatta a főigazgató.