Kezdőlap BORSOD Borsod - Közélet

Idén is megnyílnak a szertárkapuk a gyermekek számára

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ebben az évben is megtartja a katasztrófavédelem a Nyitott szertárkapuk programsorozatot.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleménye szerint május 26-án, azaz a hónap utolsó vasárnapján várják a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltóságok azokat a családokat, amelyek szívesen barangolnának a tűzoltólaktanyák szertárkapuin belül.

A látogatókat délelőtt tíz és délután négy óra között fogadják a laktanyák.

Az érdeklődők játékos keretek között szerezhetnek információkat a katasztrófavédelem tevékenységéről, a tűzoltók hétköznapjairól, és nem utolsó sorban arról, mi mindent tehetnek saját biztonságuk érdekében. A legkülönfélébb korosztályokra szabott programelemek között filmvetítés, interaktív kérdőív, próbariasztás, eszközbemutató és a szerek, felszerelések megtekintése is szerepel.

Borsod-Abaúj Zemplén vármegyében látogatható hivatásos tűzoltólaktanyák:

Borsod-Abaúj Zemplén vármegyében látogatható nem hivatásos tűzoltóságok: