Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Soka helyesen gondolnak a kávéra, mutatjuk az okát. A számítógép, a golyóstoll vagy a Rubik-kocka magyar kötődéseivel az egész világ tisztában van, azt azonban még sok magyar sem tudja, hogy az Illy kávéra is hasonlóképp büszkék lehetünk.

A könyvelőből lett katona 

Egy első világháborús magyar veteránnak köszönheti a létét. Mára Olaszország első számú márkájává előlépett, a trieszti alapítású Illy egykori tulajdonosa magyar volt

Illy Ferenc, vagy ahogy később nevezte magát, Francesco Illy Temesváron született 1892-ben. Apja asztalosmesterként dolgozott, Ferenc pedig könyvelőnek készült volna, ha az első világégés nem szól közbe.

Kiváló tiszthelyettes vált belőle, és a többszörösen kitüntetett katona őrmesterként fejezte be a világháborút 

– írja a Nagy Háború Blog osztrák levéltári adatokra hivatkozva.

A császári és királyi temesvári 61. gyalogezredet, melyben ő is is szolgált, a háború végére Isonzóhoz, a világégés legvéresebb eseményeinek helyszínére vezényelték, ahol az egykori sorkatonából addigra őrmesterré léptették elő Illy Ferencet.

1916-ra a Koronás Vas Érdemkereszt a Vitézségi Érem szalagján kitüntetést is kiérdemelte Doberdónál tanúsított hősiessége miatt, egy év múlva a Bronz Vitézségi Érmet is megkapta. 

A háború vége Triesztben érte

Az olasz kikötőváros az akkori világ kávénagyhatalmának számított, már az 1800-as években több mint félszáz cég foglalkozott a pörkölt babszemekből készült itallal. 

Illy is az egyik kávéüzem alkalmazottja lett

Tapasztalatból tudta, hogy milyen nehéz a fekete frissességet megőrizni az adott körülmények között. Az sem mindegy, milyen kávéból készíted, hogyan ízesíted, sőt, a főzés módja is meghatározó: így lesz egészséges a kávé! 

Egykori katonaként tudta, a vákuumcsomagolás képes az élelmiszerek frissességét megőrizni, s rájött arra is, hogy ez a kávék esetén is alkalmazható.

Ferenc fia, Ernő vegyészmérnökként foglalkozott a kávéval. Trisztben megalapította a világ első kávéegyetemét, az Universal Del Caffet.  Unokái pedig a mai napig üzemeltetik az Illy Coffet.  

A ma italian espressónak nevezett kávéféle, az olaszok büszkesége tehát egy magyarnak, Illy Ferencnek köszönheti a létét. 

(forrás: divany.hu, fotó: pixabay, divany)