A Magyar Zene Háza együttműködést indított az eSzínházzal, így mostantól telt házas programjaik egy része az eSzínház kiemelt programsávjában is elérhető minden érdeklődő számára. A hír fantasztikus, hiszen a programkínálat határoktól független, valós időben nyújt felejthetetlen élményt.

Reagálni kellett a növekvő igényekre

Az eSzínház az elmúlt három évben Magyarország egyik vezető kulturális streaming platformjává vált.  Már számos koncertet élvezhettek a nézők például karácsony ünnepi hetében felvételről láthatták Snétberger Ferenc, Gilles Apap és a Mendelssohn Kamarazenekar előadását, április elején részesei lehettek a nagysikerű Random Trip élő közvetítésének, hamarosan pedig ugyancsak felvételről nézhetik vissza a  Ricsárdgír utolsó előtti koncertjét.

„A kezdetektől készültünk arra, hogy online is tudjunk tartalmat adni a követőinknek, egyrészt azért, hogy ezáltal a digitális tér felé is bővítsük a ház befogadóképességét, másrészt azért, hogy a vidéki és határon túli közönség felé is könnyebben elérhetővé tegyük programjait"

– idézte a sajtó Horn Mártont, a Zene Háza intézményigazgatója.

„A Magyar Zene Háza digitális térnyerése egy újabb mérföldkő az intézmény életében.”

Igazi csemegék

A jövőben egyes koncertek visszanézhetőek lesznek az eSzínház felületén, de megtekinthető például a Muzsikás 50 éves jubileumi estje, a Tálas Áron Trio Palya Beával és Szalóki Ágival egy estére összeállt formációja, valamint a WH: Shakespeare marad című előadás is.

(Fotó: Liget Budapest/Palko? Gyo?rgy)