Kezdőlap KIEMELT

Keddtől igényelhető az iskolakezdési támogatás

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Augusztus 1-jétől, azaz jövő hét keddtől igényelhető a 10 000 forintos iskolakezdési támogatás – ezzel Veres Pál polgármester Nagy-Miskolc programjának egy újabb kiemelt fontosságú vállalása teljesül.

Az elszabadult élelmiszer- és energiaárak, illetve a rég nem tapasztalt rekordinfláció rengeteg háztartásban okoz komoly nehézségeket, Miskolc város vezetése ezért is döntött úgy, hogy pénzbeli támogatással segít a tetemes költségekkel járó iskolakezdésben a miskolci családoknak – írja közleményében MJV önkormányzata.

Az egyszeri, 10 000 forintos támogatást azok a 18 év alatti, alap- vagy középfokú oktatási intézménybe, nappali tagozatos képzésre járó gyermeket nevelő miskolci szülők, vagy törvényes képviselők igényelhetik, akiknél az egy főre jutó havi nettó jövedelem családok esetén nem haladja meg az 57 000, egyedülálló szülők esetén pedig 71 250 forintot. Egy gyermek után maximum 10 000 forint igényelhető, a támogatások tejes összege nem haladhatja meg családonként a 30 000 forintot.

A közlemény arra is kitér, hogy a támogatás összege az iskolakezdéshez szükséges eszközök, például tanszerek, írószerek vásárlására fordítható, a költségeket a kérelmező nevére szóló számlával kell igazolni, melyeket mellékelni kell a támogatási kérelemhez. A számlák kiállításának legkorábbi dátuma 2023. április 1-je lehet.

Az igénylést augusztus 1-je és október 31. között lehet benyújtani személyesen Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának ügyfélszolgálati irodájában az erre rendszeresített formanyomtatványon, vagy elektronikus úton a magyarorszag.hu személyre szabott ügyintézési felületén (SZÜF) keresztül.

Az önkormányzat mindenkit arra kér, hogy bármilyen módon is igénylik a támogatást, az igénylőlapon adják meg e-mail címüket, hogy a támogatáshoz kapcsolódó esetleges későbbi információkról folyamatosan tájékoztatást tudjanak nyújtani!