A Magyar Röplabda Szövetség kezdeményezésére a napokban megalakult a Sportolói Bizottság, aminek az elkövetkező két évben tagja lesz a DVTK Ongropack két játékosa, Egri Klaudia és Rózsa Nóra is.
– A DVTK röplabdázói számára óriási büszkeség, hogy két játékosunk is tagja lehet a Sportolói Bizottságnak – jelentette ki dr. Szabó Éva, a röplabda szakosztály sportigazgatója, aki egyben a Magyar Röplabda Szövetség Ellenörző Testületének is a tagja. – A napokban életre hívott testület egy régóta szükségszerű és rendkívül hasznos platform lesz több ezer röplabdázó számára, így nem is kell hangsúlyoznom, mekkora jelentősége van annak, hogy ebben két diósgyőri játékos is helyt kap. Ismerve Klaudia és Nóra személyiségét, habitusát és értékeit, biztos vagyok benne, hogy méltóképp tudják majd képviselni társaikat a sportág legfelső szintjein.
A Magyar Röplabda Szövetség által a napokban létrehozott, hét főből álló Sportolói Bizottság, melynek feladata a sportolók érdekeinek képviselete. A testület elnöke szavazati joggal rendelkezik a sportszakmai döntéshozatalokban az SDT (Sportági Döntéshozó Testület) legfelsőbb szintjén. A mandátumok kettő évre szólnak. Az első alakuló ülésre szeptemberben kerül sor, ahol a tagok lefektetik a rövid-, közép- és hosszútávú terveiket. A sportolói érdekek képviselete mellett céljuk, hogy új nézőpontokkal és gyakorlati tapasztalatokkal segítsék a sportág fejlődését.
– Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy beválasztottak a Sportolói Bizottságba – mondta Egri Klaudia. – A röplabda gyerekkorom óta az életem része, így különösen sokat jelent, hogy most lehetőségem van aktívan hozzájárulni a sportág fejlődéséhez. Fontosnak tartom, hogy a sportolók véleménye és tapasztalatai is megjelenjenek, hiszen közösen tudunk tenni azért, hogy a röplabda még színvonalasabb legyen. Nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért, és örömmel veszek részt a közös munkában. (Kép és szöveg: DVTK)