Kathryn Westbeld és Paula Ginzo sem folytatja Miskolcon a következő szezonban.
Újabb változások történnek a DVTK HUNTHERM keretében: a női kosárlabda NB I legutóbbi ezüstérmese kedden jelentette be, hogy két meghatározó légiósa, Kathryn Westbeld és Paula Ginzo is távozik a klubtól.
Az amerikai születésű, decemberben honosított Kathryn Westbeld egy szezon után búcsúzik Miskolctól. Bár a magyar válogatottban még nem mutatkozott be, a DVTK egyik meghatározó játékosa volt az elmúlt idényben. Az Euroligában tíz mérkőzésen szerepelt, ezeken átlagosan 10,5 pontot szerzett, a görög Olimpiakosz ellen pedig 26 pontig jutott. A hazai bajnokságban 24 találkozón 10,4 pontos átlagot hozott.
Szintén egy idényt követően távozik a spanyol Paula Ginzo is. A játékos az Euroligában 14 mérkőzésen átlagosan 9,4 pontot szerzett, míg az NB I-ben 27 alkalommal lépett pályára a diósgyőri együttesben.
Mindkét játékos súlyos sérülést szenvedett a szezon hajrájában. Ginzo még a Sopron Basket elleni bajnoki elődöntő előtt dőlt ki, Westbeld pedig a párharc első mérkőzésén sérült meg, így rájuk már nem számíthatott a szezon végén távozó vezetőedző, Völgyi Péter.
A DVTK kerete az elmúlt napokban további változásokon is átesett. A múlt héten a montenegrói Milica Jovanovic és a litván Monika Grigalauskyte távozását is bejelentette a klub. Jovanovic visszavonul, míg Grigalauskyte saját elmondása szerint a magánéletére szeretne koncentrálni a jövőben.
(Nyitókép: DVTK Kosárlabda hivatalos Facebook-oldala)



