A Wellhello egy 2014. július 16-án alapított zenekar, tagjai az ismert magyar rapper, Fluor Tomi és az énekes-dalszerző, Diaz. A formáció a "Rakpart" című dalával lett ismert, megjelenését követően egyből a sláger- és a rádió játszási listák élére került. Első albumuk 2015 márciusában jelent meg és egy nap alatt az első helyen nyitott az iTunes charton, ezt követően az együttes pedig egy közel száz állomásból álló turnéra indult Elnöki Tour néven
Kilenc éve alakult a Wellhello!
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A kormány benyújtotta az Alaptörvény módosítását
Magyar Péter a kormány nevében benyújtotta az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítására vonatkozó javaslatot - a miniszterelnök erről maga számolt be Facebook-oldalán szombaton. Magyar Péter...






