Kezdőlap KÉK HÍREK

Kocsmai dulakodás, prostitúció, erőszak. Hosszú volt ez a hétvége.

Nem unatkozott a rendőrség, ezt feljegyezném kék betűkkel a hosszú hétvége margójára.

Múcsonyban május 23-án, este 7 óra körül egy helyi vendéglátóhelyen italozott egy férfi, akihez csakúgy odalépett valaki és pénzt kért tőle. Amikor a kérésére nemleges válasz érkezett, a gyanúsított ellökte a sértettet, majd erőszakkal átkutatta zsebeit, ahonnan elvette cigarettatartó tárcáját. Nem járt volna vele rosszul, hiszen a tárcában több mint százezer forint készpénz volt.

A bejelentést követően a rendőrök három órán belül azonosították és elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, viszont támadó gyanúsítotti kihallgatása során nem tett vallomást. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást a gyanúsítottal szemben, akit a rendőrök őrizetbe vettek és kezdeményezik letartóztatását.

Ezenkívül megyénk rendőrei május 21-e és május 25-e között négy személlyel szemben engedély nélküli vezetés, három fővel szemben tulajdon elleni szabálysértés, két férfival szemben garázdaság, míg további egy nővel szemben tiltott prostitúció elkövetése miatt intézkedtek. A rendőrök a szabálysértőket őrizetbe vették és 72 órán belül bíróság elé állítják.

A hosszú hétvégén a rendőrök összesen két, elfogatóparancs hatálya alatt álló férfit fogtak el és vettek őrizetbe, míg hozzátartozók közötti erőszakok kapcsán öt esetben alkalmaztak a hatóságok ideiglenes megelőző távoltartást.

Az ünnepi időszakban megyénk útjain összesen négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, azonban anyagi káros balesetek kapcsán harminckilenc esetben intézkedtek a rendőrök.