Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Letarolta a vihar az országot

Sok munkát ad a vihar a tűzoltóknak: szombaton kora délután országszerte már meghaladta a 2300-at a beavatkozások száma.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőjének tájékoztatása szerint a legtöbb riasztás Somogy, Baranya, Fejér, Tolna, Veszprém és Zala vármegyékből érkezik, itt okozza a legtöbb kárt az erős szél. A riasztások többsége letört faágak és kidőlt fák miatt érkezett, de sok épület tetőszerkezetét, kéményét is megbontotta a viharos szél. Budapest második kerületében és Sopronban pedig templomok tetejét rongálta meg a vihar – tette hozzá Mukics Dániel. 

A Csongrád-Csanád vármegyei Ásotthalmon egy könnyűszerkezetes garázst kapott fel a szél. A Nógrád vármegyei Dejtáron menet közben egy közlekedő autóra zuhant egy fa, a jármű két utasának egyike megsérült. Győrben egy iskola szigetelését bontotta meg a szél száz négyzetméteren – ismertette a szóvivő.

A szél miatt fák dőltek lakóházakra, középületekre, kerítésekre, utakra, vasúti sínekre és elektromos vezetékekre, ami miatt fennakadásokra kell számítani az áramellátásban és a közlekedésben is. Országszerte több mint százezer fogyasztónál nincs átmenetileg áram, mert elszakadtak a vezetékek. A katasztrófavédelem folyamatos kapcsolatot tart fenn a szolgáltatókkal a helyzet rendezése érdekében.

A tűzoltók megtisztítják a vezetékek környezetét a kidőlt fáktól, hogy hozzáférjenek a szolgáltató szakemberei. Sok helyen az elszakadt vezetékek szikrázása tüzet is okoz, emiatt csak a tűz eloltása után lehet hozzákezdeni a károk felszámolásához, az áramellátás helyreállításához.

A szóvivő jelezte: a Dunántúl nagy részén továbbra is a legmagasabb, piros riasztás van érvényben az erős szél miatt. Aki teheti, maradjon otthon a riasztással érintett területen. Ahol akadozik az áramellátás, tanácsos nem lemeríteni a mobiltelefont, hogy baj esetén segítséget lehessen hívni. Akinek halaszthatatlan teendője van, indulás előtt tájékozódjon az útviszonyokról, mert sok út le van zárva a kidőlt fák miatt – figyelmeztetett Mukics Dániel.

Az MTI tudósítóinak további információi szerint Zala vármegyében az erős szél megbontotta a hévízi uszoda, valamint egy keszthelyi gyorsétterem tetejét, Zalaegerszegen pedig társasházak bádogfedésében, szigetelésében, kéményében okozott károkat a vihar.

Fejér vármegyében lakóházak, áruház, kollégium, illetve irodaház tetejét, homlokzatát rongálta meg a szél.

Veszprém vármegyében, Berhida közelében egy teherautó pótkocsiját borította árokba a szél, Veszprémben és Balatonkenesén pedig álló járművekre dőltek fák. Csabrendek környékén, továbbá, Úrkúton, Balatonvilágoson, valamint Berhidán a villamos hálózat károsodása miatt több háztartásban is áramkimaradás volt.