Talán lesz alkalom csodás fotókra. Az elmúlt időszakban az időjárás ugyanis nem mindig kedvezett a csillagászati együttállások megfigyeléséhez. Sokszor volt felhős az ég. Viszont ma este, éjjel szinte mindenhol derült lesz az ég, csupán helyenként északkeleten lehetnek időnként kissé felhősebb időszakok. 

Akár szabad szemmel is megcsodálhatjuk a jelenséget

a Hold és a Fiastyúk együttállását. Ahogy besötétedik már láthatjuk a párost magasan az égen. Ekkor alig több mint 1 fok lesz a látszólagos távolságuk. Égi kísérőnk épp a hízó fázisát tölti, megvilágítottsága már 76%-os lesz, emiatt a Fiastyúk csillagait elhalványítja a Hold ragyogása. De láthatók lesznek a Plejádok csillagai. 

Hajnal 3 óra körül már 5 fokra lesznek egymástól a nyugati-északnyugati horizont felett, és ekkor már fényesebb ragyognak majd a Fiastyúk csillagai.

Ezt követően pedig a látóhatár alá kerülnek.

(forrás: Ng.24.hu, fotó Balázs Gábor – Fiastyúk nyílthalmaz)