A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki egy egyetemi iskolaszövetkezet munkatársaként több, mint hatmillió forint kárt okozott.
A megállapított tényállás szerint a vádlott a munkaerőkölcsönzéssel foglalkozó iskolaszövetkezetnél adminisztratív feladatokat látott el: rögzítette az új munkavállalók adatait az informatikai rendszerben, összegezte a jelenléti íveket, kiszámította a munkaórákat és a díjazást. Mindezek alapján került sor a bérszámfejtésre. Az átutalások előkészítése is a terhelt kötelezettsége volt, aki 2022-2023-ben olyan, korábban foglalkoztatott diákok adatait is rögzítette a rendszerben, akik abban az időszakban már nem végeztek munkát az iskolaszövetkezet keretében.
A vádlott a munkavállalók bankszámla adatait az édesanyja nevén lévő, de ténylegesen általa használt folyószámlaszámra módosította, és így összesen 6,6 millió forintot utalt át magának.
A bíróság a vádlottat jelentős kárt okozó, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntette miatt 3 év szabadságvesztésre ítélte, valamint kötelezte a sértetti iskolaszövetkezet részére az okozott kár megtérítésére is. Súlyosító körülményként értékelte azt, hogy a terhelt ugyanilyen jellegű cselekmény miatt már volt büntetve, és hogy ezt folytatólagosan követte el. Enyhítő körülmény volt személyi körülményein túl a beismerése. Az ítélet nem jogerős.
(Fotó: pexels)