Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Már meg sem lepődünk azon, mi drágul még jövőre

Az áremelés elsősorban a hűséges ügyfeleket érintheti, mértéke akár 19 százalékos is lehet.

Ennyivel emelkedhet a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díja azoknak az autósoknak, akik nem váltanak biztosítót – derül ki az egyik alkuszcég közleményéből. Azt írták, hogy idén ismét emelkedtek a korábban alacsonyan tartott indexdíjak vagyis, az ügyfelek biztosítói által kalkulált jövő évi kötelező gépjármű felelősségbiztosítás összege.

A társaság portfóliójába tartozó gépjárműbiztosítások 70 százalékánál több mint 10 százalékkal – egyes szegmensekben akár 19 százalékkal – drágul jövőre a kötelező. A novemberi váltás egyre kevesebb járműtulajdonost érint, a többségnek az autó vásárlási dátumát megelőző 60 napban kell a szerződés megújításával vagy a régi megtartásával foglalkoznia.

A nagyobb online alkuszok mindenkit időben, már előre tájékoztatnak a várható díjalakulásról, de az index tarifát az évforduló előtt 50 nappal minden biztosítónak meg kell küldeni érintett ügyfeleinek.

A cég felhívja a figyelmet arra, hogy az ügyfeleknek érdemes megvárniuk az értesítőt, majd kalkulálni és összevetni több biztosító ajánlatát, hogy meg tudják találni a legkedvezőbb ajánlatot.