Mégsem randizik Michael B. Jordan és RAYE

A két sztár közös vidámparki programja után rögtön beindultak a találgatások, ám a friss információk szerint kapcsolatuk inkább szakmai, mint romantikus.

Michael B. Jordan és RAYE közös kaliforniai programja gyorsan felkeltette a rajongók figyelmét. A 39 éves színészt és a 28 éves brit énekesnőt augusztus 7-én a Los Angeles közelében található Six Flags Magic Mountain vidámparkban látták együtt, ahol több hullámvasútra is felültek. A fotók és videók alapján hamar elindultak a találgatások arról, vajon egy új hollywoodi románc van-e kibontakozóban.

A Page Six értesülései szerint azonban Michael B. Jordan és RAYE nem alkotnak egy párt. A lap forrásai úgy tudják, hogy a közös program hátterében egy készülő filmes projekt áll, amelyen együtt dolgoznak. A TMZ szintén arról számolt be, hogy kapcsolatuk elsősorban szakmai jellegű.

A találkozó azért is kapott ekkora figyelmet, mert nem ez volt az első alkalom, hogy a két sztár együtt töltött időt – legalábbis a róluk szóló friss beszámolók szerint. A közös filmes munka így magyarázatot adhat arra, miért látták őket együtt, miközben a romantikus kapcsolatukról továbbra sincs megerősített információ.