Kovács Zoltán együttese a bajnokság utolsó helyén elfoglaló Dunaújvárosi KSE együttesét fogadta.

Barócsi Ákos röplabda szakosztályvezető beszámolója:

A mérkőzés egy Simkó ponttal indult MEAFC részről majd jött egy válasz rá a túl oldalról (1:1). Ezekután a borsodi gárda ellépett a vendégektől előbb Csizmadia majd Komlósi és egy Árva pontkövetkezett és máris 4:1-es hazai vezetést mutatott az eredményjelző. A fiatal vendégcsapat nemadta fel és ki is egyenlített (4:4). Majd szépen fokozatosan őrölték fel az ellenállást Kozsláék (8:5;14:12; 17:14). Bár a szett közepén magabiztosan vezetett a MEAFC-Peka Bau a végjátékra csak egypontos különbség volt a két csapat között (21:20). Ekkor Árva tett rá még két pontot hazai oldalról(23:20) majd a szettet egy rossz vendég nyitás zárta le 25:22.

A második szett három hazai ponttal indult (Komlósi, vendéghiba, Simkó). A megszerzett előnyttartotta Kovács Zoltán együttese (9:6; 11:9; 15:11). Aztán 18:15-ös vezetésnél Kozsla blokkolás utánsúlyos boka sérülést szenvedett és le is kellett cserélni helyére Faragó állt be. A játék percekig állt, hiszen ápolás is történt a pálya szélén és végül a Kozslát mentő vitte be a kórházba, akit még aznap meg is műtöttek. Félő volt, hogy ez a sérülés megfogja a MEAFC játékosait és pár pont erejéig érezhető is volt a hatása, de Simkó és Csizmadia remek ütésének köszönhetően már 21:19-etmutatott a kijelző. A végjátékban ismét dominált az akarata Árváéknak így 25:20-ra nyerték meg a második etapot.

A harmadik felvonás egy vendég ponttal indult amire jött is a válasz hazai oldalról Simkó révén. A vendégcsapat nem adta fel a mérkőzést és át is vették a vezetést 3:5 arányban. A csapatok ezek után fej-fej mellett haladtak, de többször meglépett az DKSE Komlósiéktól. Azonban Dudáséknak ismét helyén volt a szíve és az esze és 13:13-nál egalizáltak majd két ponttal meg is léptek (16:13). Innen már nem volt megállás és borsodi gépezet bedarálta a lelkes újvárosiakat. A szettet 25:22 arányban a mérkőzést 3:0 arányban nyerte meg a MEAFC-Peka Bau.

MEAFC-Peka Bau – DKSE 3:0 (22, 20, 22)

Miskolc, Egyetemi Körcsarnok, 280 néző. V.: Nagy Zs., Szarka.

MEAFC: Kanellopulosz 1, Simkó 15, Csizmadia 10, Komlósi 16, Árva 14, Kozsla 3. Csere: Dudás, Fenyvesi (liberók), Faragó 3. Vezetőedző: Varga László

DKSE: Makó 1, Juhász 3, Farkas L. 11, Kisházi 6, Németh Z. 2, Béres 18. Csere: Kuti (liberó), Cserép 1. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor

Edzői értékelések:

Kovács Zoltán: Nehéz mérkőzés volt, főleg azért, mert az esélyesség terhe bennünket nyomott. Szerencsére nagyobb hullámvölgyek nélkül megúsztuk a meccset, amikor kellett, a helyén volt a szívünk és az eszünk. Sajnos, ez vezéráldozattal járt, mert Kozsla Ádám súlyos boka sérülést szenvedett, ezúton is jobbulást kívánunk neki.

Tomanóczy Tibor: Gratulálok a MEAFC-nak, megérdemelték a győzelmet!

Kozsla Ádám játékosunknak ezúton is jobbulást kíván a csapat!

A bajnokság február 10-én Budapesten folytatódik, ahol a remek formában lévő MAFC-BME-hez látogatnak Árváék. A mérkőzés 15 órakor kezdődik, melyet élőben közvetítenek a  MEAFC YouTube-csatornáján.