Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Közélet

MI MEGPRÓBÁLTUK! De Minek?!

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Sok vád éri a médiát, hogy részrehajló, hogy nem őszinte, hogy nem objektív. 

Úgy éreztük, hogy meg kell mutatnunk, hogy van olyan médium, aki még megpróbálja, hogy egy választáskor az indulók egyenlő lehetőséget kaphassanak. Így kerestük fel a miskolci lista minden résztvevőjét, akit teljesítette az előírásokat és kivívta az indulás jogát.  

Büszkén dolgoztuk ki a terveket, hogy mikor és hogyan kamerázzunk, mi készüljön a beszélgetésekből, és hogyan figyeljünk a régi vágású választási szemlélet betartására.

HÁT NEM CSINÁLJUK MEG!

Soroljuk az okokat:

  • nem vette fel a telefont (sokszori hívást sem)
  • nem hívott vissza minket 
  • még az e-mailre sem válaszolt
  • kikötötte, hogy nem nyilatkozik csak ha …
  • ha az jön, én nem
  • minden kérdést előre kér és helyben, semmi mást ne kérdezzünk

EDDIG AZ OBJEKTIVITÁS! Most jön egy vélemény!

Régen nem tettem volna meg, de úgy néz ki ennyit változott a világ!

  • Ha valaki úgy érzi, elvezeti majd a várost, tudjon válaszolni egy esetleges, a beszélgetésből fakadó kérdésre. Ismerje már amit képviselni kíván!
  • Urambocsá, legyen valami programja! 
  • Ha már most nem elérhető, mi lesz, ha polgármester lesz?!
  • Többet beszélünk a politikai tanácsadókkal mint magával az indulókkal! jah kérem, a kommunikáció nagy úr!
  • Tisztelet emberek, a választók és egymás iránt!

Szóval kedves Hallgatónk és Olvasóink! Megpróbáltuk! 

Bár a média is felelős a jelenlegi helyzetért, de úgy elment az idő az objektivitás mellett, hogy már az indulók sem tudják, hogy mi az. A leendő polgármester programjára már senki nem kíváncsi, ellenben nagyon mennek a hangzatos pozitív és negatív kinyilatkoztatások … hol is láttam pozitívat? Ja, utaznom kell … az időben! 

Pénzes Anikó, Oxygen Media ügyvezető