Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

20 ezer nézője volt a Kultkikötőnek 2023 nyarán. A szabadtéri színház igazi különleges élményt nyújt. Három produkció – a korábbi évek hagyományához hűen – Kultkikötő Közönségdíjban részesült. 

Közel kétszáz program várt a nézőkre Földváron, Szárszón, Bogláron, Fenyvesen és Alsóörsön.

Koncertek, önálló estek és gyerekelőadások is szerepeltek a repertoárban természetesen a színházi előadások mellett. A Kápolnatárlatok kiállítássorozat keretében négy kortárs alkotó is bemutatkozott a balatonboglári Vörös és Kék kápolnában. A közönség mások mellett találkozhatott idén Hernádi Judittal, Kern Andrással, Udvaros Dorottyával, de ellátogatott a Kultkikötőbe a Csík Zenekar, A GRUND – vígszínházi fiúzenekar, a Budapest Bár, illetve a kaposvári Csiky Gergely Színház és a budapesti Karinthy Színház társulata is.

A Kultkikötő Közönségdíjasai 2023-ban:

  • GRUND – vígszínházi fiúzenekar koncertjén
  • Orlai Produkció Kalamazoo című előadásán
  • Csukás-mese – Süsü és barátai című gyerekelőadás

(forrás, fotó: kultkikoto.hu)