Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Sport

Olaszországban lépett pályára a DVTK HUN-Therm

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Schio előrébb tart a felkészülésben.

Szeptember 11-én a DVTK HUN-Therm a Famila Schio együttesével csapott össze az olaszországi felkészülési torna döntőjében. Az Euroliga tavalyi kiírásának bronzérmese tudta érvényesíteni a papírformát, és Völgyi Péter csapatának minden igyekezete ellenére 79-63 arányban megnyerte a találkozót és ezzel együtt a tornát is – közölte a sportklub hivatalos weboldalán.

„Két erős mérkőzést játszottunk ezen a tornán, egy-egy Euroliga és Európa Kupa résztvevő csapat ellen. A Schio előrébb tart a felkészülésben, mint mi, ez ma látszott is. Voltak fegyelmezett és intenzív pillanataink a védekezésben, ezeket kell meghosszabbítanunk a hátralévő napokban”

-nyilatkozta Völgyi Péter, a csapat vezetőedzője.

Felkészülési torna, Cagliari

Famila Schio – DVTK HUN-Therm 79-63 (25-15, 9-11, 26-20, 19-17)

A kosaras lányok a szeptember 20-án esedékes Euroliga-selejtező előtt már csak egy felkészülési mérkőzést játszanak: szeptember 16-án, szombaton 17 órától a szlovák MBK Ruzomberok érkezik a DVTK Arénába.