Az emberi civilizáció és az állatvilág együttélésének egyik problematikus pontja a nem szándékos továbbmérgezések jelensége. 

Különös élőlény az egér, az emberekhez meglehetősen ellentmondásos kapcsolat fűzi. A tudományos kísérletek egyik legfontosabb alanyai – a házi egér szinonimája a laboratóriumi egér –, míg sokan hobbi kisállatként tartják. A legtöbb ember hagyományosan mégsem tűri meg a környezetében és irtja őket, ezek a rágcsálók ősidők óta élnek az emberek közelében és persze a szabadban is. Annak ellenére, hogy az ember nem tolerálja e kisállatok társaságát, és próbál megszabadulni tőlük, az egér szívesen választja az udvarokat, házakat, sőt lakásokat is otthonául.
Meghökkentő adat, hogy e rendkívül szapora kisállat a második legnagyobb egyedszámú emlősfaj a világon – az ember után. Egyetlen egérpár 6 hetenként akár 8-10 utódot is képes nemzeni. Bár sokan rajonganak a fehéregerekért és otthon kedvtelésből tartják őket, nem tartozik a ritka fóbiák közé a musofóbia, azaz az egértől és patkánytól való félelem.

Az ember számára valóban károkat okozó kisállatok megmérgezése nem az egyetlen módszer a rágcsálóktól való megszabadulásra. Az ember körül felbukkanó, ételt kereső kisállatok a természetben zsákmányállatként a biologóiai körforgás részesei. Természetes ellenségeik olyan ragadozók, mint a nyest, baglyok, sasok, sólymok és keselyűk, akik a megmérgezett rágcsálókat levadászva szintén mérgezés áldozatai lehetnek. A ház körül természetesen a macskák és a nagy vadászösztönnel bíró kutyák is érintettek. A kihelyezett mérgezett élelmiszerek nem utolsósorban nem csak a háznál tartott állatokra, de a kisgyerekekre is veszélyt jelenthetnek.

Idén a floridai Safety Harborban, a Philippe Parkban az Oliver nevű hím fülesbagoly haláláról azért írt a helyi sajtó, mert sorozatosak voltak a pusztulások, már Oliver tavalyi fiókái is áldozatul estek. Fairl Thomas, a helyi madárvédő szervezet, a Birds in Helping Hands munkatársának elmondása szerint a vadon élő állatok pusztulását azok a patkánymérgek okozzák, amelyeket a lakosság alkalmaz a környéken.
A ragadozó madarak gyakorlatilag a természet patkányirtói.
Egy bagolynak naponta átlagosan nem kevesebb, mint egy tucat patkány az élelme, és még többet fogyaszt, hogy a fiókáit etesse. “Csak a kicsinyeit akarta etetni, és akaratlanul is mérget etetett velük” – mondta el Thomas. “Az embereknek meg kell érteniük, hogy ez tökéletesen megelőzhető. Ezeket a sajnálatos eseteket az emberek okozták.”

Mit lehet kezdeni a kellemetlen kis vendégekkel?
Léteznek humánus, nem gyilkos csapdák, amelyek csak elfogják a rágcsálókat, és mi magunk engedhetjük szabadon őket messzebbre az otthonunktól. Elriasztani lehet őket illóolajokkal; az alufóliát nem tudják átrágni, és nem kedvelik. Érdemes utánanézni azon lehetőségeknek, amelyekkel a legkevesebbet ártunk az élővilágnak.