A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt a 21 éves férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt.

Egy baráti társaság – köztük a sértett férfi, egy férfi rokona és egy nő – 2021. november elején, este az egyik taxiállomás felé indult azért, hogy Felsőzsolcára utazzanak. Útközben találkoztak a vádlott férfival, akivel a helyszínen tartózkodott egy nő, aki a sértettel, valamint korábban a vádlottal is érzelmi viszonyt folytatott, valamint még egy férfi.

A vádlott a korábbi párkapcsolat miatt haragudott a sértettre. A társaság szétvált, a sértett és a vele lévő két nő és két férfi taxiba akartak szállni.

Amikor beültek, megjelent az egyik férfi élettársa, kezében egy 18 cm pengehosszúságú konyhakéssel, és azt kiabálta a taxisofőrnek, hogy ne vigye őket sehová, mert nincs pénzük. Ekkor az autóból kiszállt a férfi, és az élettársát átkergette az út másik oldalára, mire az elkövető odament a nőhöz, és egy erőteljes mozdulattal kivette a kezéből a kést és visszaindult a gépjárműnél tartózkodók irányába.

A sértett férfi ekkor odalépett hozzá és megpróbálta megnyugtatni, azonban a vádlott ököllel kétszer a fején és a mellkasán megütötte, majd a késsel mellkason szúrta. A sértett védekezett, igyekezett kivédeni az ütéseket, és a dulakodás közben földre vitte a vádlottat, mozgásképtelenné tette és felszólította, hogy dobja el a kést.

A vádlott ezután felállt, valóban eldobta a kést és azonnal elszaladt. A sértett férfi ekkor vette észre, hogy véres a ruházata és szúrás érte. Az őt ért szúrt sérülés közvetett életveszélyes állapotot eredményezett.

Az ügyészség a büntetett előéletű többszörös és különös visszaeső, más ügyben szabadságvesztés büntetését töltő, vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.