Kezdőlap KÉK HÍREK

Őrizetben a táskarabló

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Rablás miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 39 éves férfival szemben, aki az elmúlt időszakban két nőre is rátámadt Miskolcon.

A rendőrség közleménye szerint gyanúsított 2024. május 20-án, 7 óra 50 perckor a Soltész Nagy Kálmán utcában erőszakkal el akarta venni egy 79 éves nő táskáját. A sértett megpróbált ellenállni, de a földre esett, és a férfi elragadta a táskát, majd elmenekült. Az idős nő nyolc napon túl gyógyuló, csonttöréses sérülést szenvedett.

A bejelentést követően a rendőrök mintegy két óra alatt azonosították, majd elfogták a támadót, akit a hatóság őrizetbe vett. A nyomozás eredményeként a 39 éves férfi egy másik, hasonló módon elkövetett rablást is beismert.

A közlemény szerint a másik támadás 2024. március 25-én, 7 óra 30 perckor történt a József Attila utcában. A férfi hátulról rátámadt egy nőre, akitől szintén a táskát próbálta elvenni. A sértett ellenállt, de az erőszak hatására elengedte értékeit, így a rabló elmenekülhetett zsákmányával a helyszínről.

A Miskolci Rendőrkapitányság kezdeményezte az őrizetbe vett férfi letartóztatását – írják a rendőrség hivatalos weboldalán.

(Nyitókép: police.hu)