Papucsvásár, kiállítás, papucshímző-bemutató, néptáncelőadás és gyermekeknek szóló kreatív foglalkozás is várja az érdeklődőket a szegedi papucs napján, melyet szombaton rendeznek a Szegedi Dóm Látogatóközpontban és a Szent-Györgyi Albert Agórában.
Bár a szegedi papucs napját nyolcadik alkalommal szervezik meg, egyben jubileumot is ünnepelnek, hiszen tíz évvel ezelőtt indult el az a tudatos örökségvédelmi munka, amelynek köszönhetően a szegedi papucs ma már nemcsak régi fényképeken és vitrinekben látható, hanem kiállításokon, bemutatókon, táncelőadásokon, és ami a legfontosabb, egyre több ember lábán jelenik újra meg hagyományos és újragondolt formában, viselik kiemelt eseményeken, ünnepeken és a hétköznapokban is.
A szegedi papucs készítésének és viselésének élő hagyományát 2018-ban felvették a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékébe.
? A programsorozat délelőtt a Szegedi Dóm Látogatóközpontban indul, ahol Bárkányi Ildikó néprajzkutató és Attalai Zita papucstervező tart exkluzív tárlatvezetést a Szegeden Szűz Mária is papucsban jár című kiállításon.
? Délután a programok a Szent-Györgyi Albert Agórában folytatódnak, ahol száz néptáncos gyerek ünnepi műsora várja a közönséget, ekkor adják át a Szegedi Papucsért díjat is annak, aki sokat tett e különleges örökség megőrzéséért.
A közművelődési intézmény tereiben eközben kiállítások, papucsvásár és családi programok fogadják a látogatókat. A Keze nyomán aranyvirág című kiállítás – a korábban Szegedi Papucsért díjjal kitüntetett – Fetter Ferencné Boha Mária előtt tiszteleg, miközben a szegedi és vajdasági papucsos mesterek munkái, a papucshímzők bemutatói és a gyermekeknek szóló kreatív foglalkozások azt mutatják meg, hogy a hagyomány ma is élő és folyamatosan megújuló része a város és a régió kulturális életének.
Vészits Andrea író játékos foglalkozáson mutatja be legfrissebb A piszenedevérek és más mesék című könyvét, melyben két szegedi Pillangós Papucs egy szegedi cipőboltból indul világkörüli útra.
? A Szegedi Papucshímző Műhely okleveles papucshímzőinek foglalkozásai és az M-ART Egyesület Játék és alkotás a szegedi papuccsal – mintaKINCStár játéktere mellett lehetőség lesz bővebben is megismerkedni a Szegedi Papucsért Alapítvány papucsmentő munkájával Attalai Zita iparművész előadásában. Az eseményt a Hatetudnád Tánctanoda évzáró mulatsága zárja.
A szegedi papucs ötszáz éves története a hódoltság korára vezethető vissza. A könnyű, tetszetős viseletre komoly kereslet volt a Dél-Alföldön, majd a Szabadtéri Játékok indulásával, a hazai turizmus fellendülésével a két háború között indult el a szegedi papucs másodvirágzása.
1922-ben lett önálló a papucsos mesterség, amikor négy jeles szegedi mester Ménösi Lajos, Nagy Mátyás, Ótott János és Tuksa Gyula "készítményeit" az akkori kereskedelmi miniszternek személyesen mutatta be, aki "mélyen megilletődve" az önállósághoz hozzá is járult.
Az önálló műhelyek 1951-ben a papucsos szövetkezet megalakulásával szinte megszűntek. A varrott, kifordított egylábas papucsok készítésének legendás mestere, Rátkai Sándor 2011-ben 98 éves korában hunyt el.
A szegedi papucsot nemcsak egyedisége miatt nevezik páratlannak, hanem azért is, mert egy-egy méret egyazon kaptafán készül, és a taposásával válik jobb-, illetőleg ballábassá.
(Illusztráció: szeged-csanad.hu)





