Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A közelmúltban megalakult miskolci Turisztikai Kerekasztal pénteken újra ülésezett.

A megbeszélésen Szopkó Tibor, Miskolc alpolgármestere ismertette a fürdők üzemeltetésével kapcsolatos jövőbeni városvezetési elképzeléseket.

„Egy olyan időszakban, amikor a végeláthatatlan áremelkedés miatt sorra zárnak be országszerte a szállodák, fürdők és más turisztikai vállalkozások, a miskolctapolcai fürdők üzemeltetése során a városnak és a Miskolc Holding Zrt.-nek felelős, jó gazdaként három alapvető célt kell szem előtt tartania:

  • a fenntarthatóságot
  • a magas színvonalon nyújtott szolgáltatásokat
  • Miskolc turisztikai attrakcióinak fejlesztését”/Szopkó Tibor/

Kihangsúlyozta, hogy jelenleg lehetetlen mindhárom célnak egyszerre megfelelni, ezért a város és a Miskolc Holding szakemberei egy olyan üzemeltetési modell előkészítésén is dolgoznak, amellyel piaci szereplőket is bevonnának a fürdők üzemeltetésébe és fejlesztésébe. 

Ezzel felelősen, gazdaságosan, az anyagi forrásokat a lehető legtakarékosabban beosztva nyílhat lehetőség a fürdők működtetésére.

Kiemelte, hogy az üzemeltetési együttműködés nem csak jogokat jelent majd egy esetleges jövőbeli partnernek, hanem szigorú kötelezettségeket is. Minőségi ingatlan- és turisztikai attrakciófejlesztést és többek között díjfizetési kötelezettséget – ebből semmilyen körülmények között sem lehet és szabad engedni.

A külső tőkebevonás vagyonmegóvást, vagyonmegőrzést, takarékos, felelős működtetést jelent és nem eladást!

Az alpolgármester azt is megfogalmazta, hogy a sikeres piaci szereplők és a város összefogása új szintre emelheti majd Miskolc fürdőit és emblematikus turisztikai desztinációját, Miskolctapolca egészét is.

/Nyitókép: miskolcifurdok.hu/