A „Robooks” program a fogyatékossággal élő gyermekek fejlesztésében szeretne hatékonyan, a robotika eszközeivel segíteni. Céljuk, hogy az intézményekben és otthon is interaktívvá, valamint élményekben gazdaggá tegyék a fejlesztés folyamatát.

A Pestújhelyi Közösségi Házban tartott, szakembereknek, valamint a szülőknek szóló konferencián mutatta be, Robooks – robotokkal az oktatásban és a fejlesztésben címmel az újfajta terápiát a Csodavár Alapítvány. Az esemény a Robotasszisztált terápiák a fogyatékossággal élő gyermekek fejlesztésében című Erasmus+ projekt záró eseménye volt, amelyet az alapítvány a Szatmár Egyházmegyei Caritas Szervezettel, és a kassai Talentum Alapítvánnyal együttműködésben valósított meg.

„A projekt során elkészült, a robooks felületekről ingyenesen, négy nyelven – magyar, angol, román, szlovák – letölthető módszertani füzetekkel és segédanyagokkal a pedagógusoknak, gyógypedagógusoknak, valamint szülőknek olyan eszközt kínálunk, melynek segítségével bátran belevághatnak a padlórobotok használatába, hiszen egy helyen érnek el mindent a gyakorlati alkalmazáshoz, és élménytelivé tehetik a gyermekek fejlesztését” – mondta Kisari Károly, a Csodavár Alapítvány kuratóriumi elnöke.

A konferencián az érdeklődők megismerkedhettek a robotasszisztált terápiákban rejlő lehetőségekkel, betekintést nyerhettek a gyakorlatias, könnyen használható feladatgyűjteményekbe, és az ingyenesen elérhető segédanyagokat és a különleges Tekbotot is megtekinthették.

/Forrás: MTI/OS; Nyitókép: csodavarak.hu/