A kormány hivatalosan is kezdeményezte a Budapest-Belgrád vasútvonal beruházással kapcsolatos titkosítás feloldását. Ezt a közlekedési és beruházási miniszter közölte közösségi oldalán azzal kapcsolatban, hogy tegnap találkozott a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetével. Vitézy Dávid úgy fogalmazott, a titkosítás feloldásához a kínai fél belegyezésére is szükség van, mivel a projekt a két ország között kötött kétoldalú megállapodás alapján zajlik. A miniszter emlékeztetett, hogy a beruházás már majdnem elkészült, a tehervonatok már használják a pályát, de a vonatbefolyásoló rendszert még jelenleg is tesztelik.
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Újabb döntéseket hozott a közgyűlés a számozott utcai Lidl ügyében
Rendkívüli ülést tartott Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése, amely több döntéssel is előkészítette a „számozott” utcák területére tervezett Lidl áruház beruházását. A testület...







