A vád szerint egy férfi ittasan megjelent egy mezőkeresztesi presszóban, szóváltásba keveredett a lányával, akit fennhangon szidott, majd végül „eljárt a keze” is, a végén fagylaltokat hajigált az asztalról. Garázdaság a vád.
A Mezőkövesdi Járási Ügyészség garázdaság miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki idén augusztus 27-én este ittasan megjelent egy mezőkeresztesi presszóban, szóváltásba keveredett a lányával, akit fennhangon becsmérelt – tájékoztatott dr. Barkó Tamás vezető ügyész.
A lány többször kérte az apját, hogy hagyja őt békén, nemkívánatos a társasága és elfogadhatatlan a viselkedése. A vádlott a lánya szidalmazása közben szavainak úgy adott nyomatékot, hogy a tenyerével a saját mellkasára ütött. Erre a presszó több vendége és a pultos is rászólt, hogy ezt fejezze be és menjen onnan. A lány közben kiment a presszóból és hívta a rendőrséget.
A vádlott utána eredt és a vendéglátóhely előtti közterületen halántékon vágta úgy, hogy még a napszemüvege is leesett. Ekkor a kint ülők az apa és a lánya közé álltak, a férfi a presszóval szembeni fagyizóhoz ment, és ott a volt feleségét kezdte el szidni. A papír fagylaltos poharakat a kiszolgáló pultról lelökte és a nő felé dobta. Utána újra a lánya ellen fordult, és a presszó előtt még két alkalommal, előbb ököllel, majd tenyérrel megütötte, majd a cselekményével felhagyva elindult hazafelé.
A lány látható sérüléseket nem szenvedett. Ám ez a kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartás alkalmas volt arra, hogy az azt észlelőkben megbotránkozást és riadalmat keltsen. Ezért az ügyészség a vádlottal szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozta a bíróságon.
(Fotó: pexels)






