Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az Esszencia Borest vendégei hölgyborászok, és az általuk felajánlott borokra lehet majd licitálni.

A programsorozat olyan tematikus borkóstoló esteket varázsol Miskolcra, amelyek új kontextusban mutatják be a hazai borkultúra egy-egy szegmensét.

A Miskolczi Borbarátok Társaságának meghívására november 25-én, pénteken az ország kiemelkedő borászhölgyei érkeznek Miskolcra, hogy a közönség elé tárják titkaikat: hogyan gondolkoznak a borról, borkészítésről és a borászvilágban betöltött szerepükről.

Az est kiemelt programja a Nők a bor mögött címet viselő pódiumbeszélgetés, ahol Szabó Edit, a borsmenta.hu főszerkesztője, és a borásznőkről szóló Gyengébb? Nem! című könyv szerzője beszélget majd a meghívottakkal.

A borest egyúttal karitatív célokat is szolgál, amelynek szervezését a Rotary Club Miskolci Angyalok civil szervezete vállalta magára. A hölgyborászok által felajánlott tételekre lehet majd licitálni, és ennek teljes végösszegét az Ökomenikus Segélyszervezet Családok Átmeneti Otthona kapja majd.

További információkat az esszenciaborest.hu oldalon találsz.