Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A sirályok arról híresek, hogy ellopják az ételt azoktól, akik elég naivak ahhoz, hogy a szabadban étkezzenek; de gondolkodás nélkül lecsapnak a kávézók teraszaira, összetörik az edényeket, kikapják a szendvicseket a sétálók kezéből, és boldogan megharapnak minden ujjat, ami az útjukba kerül.

Most azonban a szárnyas bűnözők ennél is tovább mentek és egy egyórás leállást, valamint egy kétórás káoszt okoztak a velencei reptéren: a velencei Marco Polo repülőtér Olaszország ötödik legforgalmasabb repülőtere, ám pénteken egy pillanat alatt leállt minden, amikor egy sirálysereg gyűlt össze a kifutópálya végén.

A reptér szóvivője megerősítette, a járatokat 9:54 és 10:45 között leállították, ami azt eredményezte, hogy 20 érkező járatot más észak-olaszországi repülőterekre kellett átirányítaniuk: Treviso, Verona, Trieszt és Milánó reptereire.

Noha Treviso 30 perces buszozással könnyen elérhető, addig a Triesztbe és Milánóba átirányított járatok 2-3 órás utazással jutottak csak el Velencébe. Miközben a repülőjáratok más repterek felé vették az irányt, a repülőtér-üzemeltető cég munkatársai a szokásos sirályellenes rutinjukat hajtották végre.

A velencei repülőtéren egy sólymot alkalmaznak, s miután sikeresen elvégezte a feladatát, és a sirályok továbbálltak, a repülőtér végül 11:20-kor visszatért a normál működéshez.