Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A Japan Airlines súlyos problémába ütközött: szó szerint, ugyanis a japán szumóbirkózók olyan súlyt képviseltek, hogy a repülőjárat biztonsága miatt kénytelenek voltak leszervezni egy különjáratot számukra.

 

A Japan Airlines kénytelen volt rövid időn belül egy plusz járatot indítani, miután megállapította, hogy két repülőgépén fennáll a súlyhatár túllépésének veszélye, ami egyben az üzemanyag-kapacitásra is hatással volt: ezúttal azonban nem túlsúlyos poggyászok okozták a problémát, hanem az ország legnehezebb embereit tartalmazó utaslista.

A nem mindennapi eset még a múlt héten történt, amikor is a japán légitársaság szokatlan lépésre szánta el magát az utasok biztonsága érdekében és sürgősen leszervezett egy különjáratot a szumósok számára, miután kiderült, hogy a súlykorlátozások miatt nem tudnának elegendő üzemanyagot is szállítani a gépen.

A szumósok a tokiói Haneda repülőtérről és az oszakai Itami repülőtérről Boeing 737-800-as járatokkal utaztak volna a távoli délen fekvő Amami Oshima szigetére, ahol egy sportfesztiválon kellett volna versenyezniük.

Mindez azonban csak akkor derült ki az illetékesek számára, amikor csütörtökön késő este megtudták, hogy az utaslistákon szumóbirkózók szerepelnek, akik átlagosan 120 kilót nyomnak, miközben a személyzet az átlagos 70 kilogrammos testsúllyal számolt személyenként.

Mivel pedig az az amami repülőtér kifutópályája nehezen tudott volna befogadni egy nagyobb repülőgépet, a légitársaság kénytelen volt leszervezni egy különjáratot, ami még a Japan Airlines munkatársai számára is egy meglepő feladat volt.

A légitársaság szóvivője a helyi Minami-Nippon Shimbun című regionális lapnak nyilatkozva úgy fogalmazott:

„Rendkívül szokatlan számunkra, hogy különjáratokat indítunk a repülőgép súlykorlátozásai miatt.”