Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szeptember 16. és 18. között hetedik alkalommal rendezik meg a háromnapos eseményt Tállyán.

A Kerekdomb Fesztivál igazi kuriózum a maga nemében, hiszen Tokaj-Hegyalján minden megtalálható, ami egy rendezvényt varázslatossá tesz. A látogatók a helyi borokat és borászatokat is megismerhetik, sok pincészet külön programmal, dűlőtúrával és kóstolóval készül a fesztiválra. A történelem, a gasztronómia és a kultúra összefonódásával több, mint száz programlehetőséget kínál idén a Kerekdomb Fesztivál.

Fellép többek közt a Margaret Island, a Blahalouisiana, a Honeybeast és a Budapest Bár, Caramel pedig akusztikus koncerttel készül. A színházban ezúttal az Art-Színtér és a Művészetek Völgye közös darabját, a Mr. és Mrs-t mutatják be, valamint Edward Albee, Három magas nő című előadását is megtekinthetik a látogatók. A tállyai evangélikus templomban pedig játszik majd a Miskolci Szimfonikus Zenekar is. 

A teljes programkínálat a www.kerekdombfeszt.hu oldalon érhető el.

Tokaj-hegyaljai Nyár

Idén először alakult át a Tokaj-Zemplén régió kora nyártól a szüreti időszak végéig tartó rendezvénysorozatok otthonává, ahol a könnyűzenei és kulturális események mellett, a gasztronómia és a természetjárás is fókuszba kerül. Ezzel a térség az eddig megszokott és új nyári rendezvények igazi tűzfészkévé nőtte ki magát, rögtön az első évben. A számtalan lehetőséget a szervezők az eseménysorozat új honlapján tették elérhetővé (tokajhegyaljainyar.hu), így az érdeklődők egy helyen tájékozódhatnak a sokszínű programok között.