Ágynak persze kevésbé nevezhetők azok az egykori “alvószekrények”, amik talán a koromtól sem voltak mentesek, de minden bizonnyal meleget adtak éjjel.
Feljegyzések szerint Észak-Európában népszerűek voltak azok az alvószekrények, amik azon egyszerű elven működtek, hogy nem az ágyakhoz vitték a fűtőtestet, hanem a fűtőtest közelébe az ágyat. Ez nem más volt, mint a kémény, ahová olyan kis alvókabinokat építettek, amelyek tartották a meleget. Ez nem a régmúlt megoldása, egyes helyeken egészen a XX. századig használták őket. Érthető is, hiszen a nagy hidegekben a korabeli házak felfűtése óriási kihívás volt, pusztán a kandalló melege és a kémény által.
A szekrényszerű alvóhelyek akkor is tartották a tűz melegét, amikor az már kialudt, így a ház népének nem kellett fogvacogva átvészelnie az éjszakát.
Az egy- vagy kétrekeszes ágyak az 1500-as évektől kezdve védték az európaiakat az éjszakai fagytól. Persze csak azokat, akiknek nem voltak klausztrofóbiásak, ugyanis nagyon szűkösek, sötétek voltak ezek a “kapszulák” fény és ablak nélkül.
A Traces of History and Archeology and Art írása szerint a késő középkorban bevezetett különlegesek ágyak Európa-szerte különböző formákban jelentek meg: Nagy-Britanniából, Skóciából, Ausztriából, Hollandiából és Skandináviából is vannak rá példák. Az elektromosság feltalálása és bevezetése előtt az emberek otthonai is hidegek voltak, bármennyire is furcsa ezt ma elképzelni. Ezért húzódtak a meleg kémény közelébe.
