Alföldi szüret és hagyományos mesterségek bemutatói várják a látogatókat szombaton az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. Borszűrő Szent Mihály ünnepe alkalmából a vendégek frissen préselt mustot kóstolhatnak és azt is megismerhetik, hogyan dolgozták fel egykor a fűszerpaprikát Szeged környékén. Ezen a napon a skanzen szinte minden épülete élettel telik meg, a portákon valamilyen iparos mutatja be mestersége fogásait. A látogatók találkozhatnak fafaragóval, kádárral, szűrhímzővel, Aradról érkező kézművesektől a gyöngyfűzés, a nemezelés, a gyékényezés és a bőrözés titkait leshetik el. A gyerekeket kézműves foglalkozás és interaktív játszóház várja, a nagyobbaknak pedig népi kocsmával és táncházzal is készülnek a szervezők.
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Jogerős ítélet született a miskolci vitorlázópilóta-oktató ügyében
Két év próbára bocsátotta jogerősen a Miskolci Törvényszék azt a vitorlázópilóta-oktatót, aki 2020 júliusában tanítványával együtt szenvedett balesetet a miskolci repülőtéren. A tanuló maradandó...







