Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Közélet

Tavaly országosan 7,8 százalékkal drágultak a lakások: Miskolcon alacsonyabbak az újlakás- árak

Tavaly országosan 7,8 százalékkal drágultak a lakások, Budapesten ennél is jelentősebb, 11,8 százalékos drágulás ment végbe, a fővárosban már 1,16 millió forint volt az átlagos négyzetméterár – közölte az ingatlan.com.

Országos szinten decemberben átlagosan 0,8 százalékkal emelkedett az eladó lakóingatlanok ára novemberhez képest, éves összevetésben pedig 7,8 százalékos drágulás következett be. Budapesten havi összevetésben 2,4 százalékos áremelkedést hozott a december, míg az egy évvel korábbi szinthez viszonyítva 11,8 százalékos emelkedés látszik az árakból.

Az országos lakáspiac élénkülését jól szemlélteti, hogy a tavalyi mintegy 8 százalékos éves drágulási ütem közel háromszorosa a 2023-ban mért 2,7 százalékos áremelkedésnek.

Budapesten kívül a debreceni és szegedi, illetve ezek vonzáskörzetében eladó lakóingatlanok értek el jelentős áremelkedést. A budapesti közel 12 százalékos éves dráguláshoz képest a Dél-Alföldi régióban 9,4 százalékos, az Észak-Alföldi régióban pedig 7,3 százalékos volt az éves árnövekedés üteme. A fővárosban már 1,16 millió forintnál járnak az átlagos négyzetméterárak, ezen belül a használt lakóingatlanoknál 1,12 millió, az újaknál pedig 1,4 millió forint az átlag.

A vármegyeszékhelyek között a használt lakóingatlanoknál Debrecen, Győr, Veszprém, Szeged és Székesfehérvár vezeti a mezőnyt 783-892 ezer forintos négyzetméterárral. A másik végletet Salgótarján képviseli 285 ezer forintos átlagos négyzetméterenkénti árral.

Az új lakásoknál más képet fest a vármegyeszékhelyek rangsora, mivel Szeged a legdrágább 1,14 millió forintos négyzetméterárral. Ugyanakkor a legolcsóbbak közé sorolható Szekszárd, Miskolc és Békéscsaba, ahol 656-682 ezer forintból kijön az új lakások négyzetmétere, igaz, ezekben a városokban szűk a kínálat. (mti)