Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az amerikai énekes-dalszerző májusban, turnéja Nashville-i állomásán jelentette be, hogy a 2021-es Red (Taylor’s Version) és Fearless (Taylor’s Version) után Speak Now című albumát is újra felvette. “Tudjátok, hogy mennyire imádok mindent megtervezni, hogy aztán jól meglepjelek titeket. Ez az én szeretetnyelvem: tervezek, ármánykodok, titokzatoskodok, és aztán mindent megosztok veletek” – mondta közönségének.

Swift elmondása szerint ez az album azért is fontos számára, mert 18 és 20 éves kora között írta, amikor az ember különösen törékeny: ekkor szerezzük legfontosabb élményeinket, általában ekkor érnek az első nagyobb csalódások, ekkor kezdjük feszegetni a határainkat. Ezért a Speak Now eredeti verzióján szereplő dalok is brutálisan őszinték, tele naplószerű vallomásokkal és vágyakozással.

“Emlékszem, hogy újabb és újabb dallistákat állítottam össze, hogy tényleg úgy mesélhessem el a történetemet, hogy ti is a lehető legjobban megérthessétek. Néha kíméletlennek kellett lennem, ezért több olyan dalt is ki kellett hagynom, amelyekre ugyanolyan büszke vagyok, mint azokra, amelyek végül felkerültek a lemezre. Ezek közül szeretnék nektek is megmutatni hatot” – írta közösségi platformján a megjelenés kapcsán.

Ez volt egyébként Taylor Swift első, és eddig egyetlen olyan lemeze, amelyet teljesen önállóan írt. Éppen ezért fontosnak tartotta, hogy a Speak Now Taylor’s Version-jére felkerült hat, eddig sosem hallott dal között legyenek olyanok is amelyekben olyan előadók a közreműködők, akik nagy hatással voltak rá dalszerzőként és szövegíróként. Így szerepel a tracklisten a Fall Out Boy, és a Paramore frontembere, Hayley Williams is.