Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A mézeskalács házikót formáló ünnepi szerelvény a tavalyi belső arany díszítéssel gurult ki a remízből. Ebben a ragyogó pompában fogadják az utasokat a Szépség és a szörnyeteg című mese szereplői: Belle, a Szörnyeteg, Kanna mama, a gyertyatartó és Csészike.

A villamosra az szállhat fel, aki érvényes jeggyel, bérlettel, utazásra jogosító okmánnyal rendelkezik. Az MKV Zrt. arra kéri az utasokat, hogy ne csak a két végállomáson várják az ünnepi szerelvényt, hanem vegyék igénybe a közbenső megállókat is.

Annak érdekében, hogy minden érdeklődő megcsodálhassa az adventi villamost, azt javasoljuk, hogy csak annyi ideig utazzanak vele, amennyi idő elegendő a kényelmes megtekintéséhez, és a felvételek készítéséhez.

A miskolci adventi villamos az MHD86 nevű cseh portálon meghirdetett nemzetközi szavazáson öt alkalommal nyerte el eddig az Európa legszebb adventi villamosa címet. Bízunk benne, hogy a nehézségek ellenére a 2022. évi versenyben is sikerül előkelő helyezést elérnie.

További információkat az mvkzrt.hu honlapon találhattok.