Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nem? Mindjárt segítünk. A legtöbben fehér karácsonyra vágynak. Ha nem is akarnak több havat, de a legidillibbnek azt vélik, ha az ünnep jelölt napjai gyönyörű hóesésben telnek.

Az utóbbi években fekete volt a karácsony

Az előrejelzés szerint azonban az ország egyes részein talán örülhetünk havazásnak szenteste.

A meteorológia bejegyzése szerint Budapesten 2002-ben, azaz 21 éve volt utoljára havas karácsony. Debrecenben 2005-ben, Szegeden, Szombathelyen és Pécsett 2007-ben örülhettek hófedte tájnak. Tavaly pedig Kékestetőn sem esett hó az ünnepekben.

Idén talán?

  • December 24-én nagyrészt erősen felhős vagy borult idő várható, csak átmeneti szakadozások lehetnek a felhőtakaróban. Több helyen várható csapadék.
  • A jelenlegi előrejelzések szerint hazánk délnyugati felén főleg eső, havaseső, északkeleten inkább havas eső, havazás várható, ott este eső jöhet.
  • A nap második felében délnyugat felől csökken a csapadékhajlam. Sokfelé megerősödik a nyugati, délnyugati szél. Hajnalban általában -3, +3, a havas északkeleti tájakon -8, -4 fokot mérhetünk. Délután 1, 10 fok valószínű, továbbra is északkeleten lesz a hidegebb idő.

(forrás: divany.hu, fotó pixabay)