Olcsó és hatásos. Legalábbis erre esküsznek azok, akik túl vannak már a próbán. A bőr nem felejt – mondják a bőrgyógyászok. Éppen ezért figyelj rá oda! Védd a környezeti hatásoktól és ne vond meg tőle a kényeztetést!
Ez a krém megfelelően hidratál. Ami fontos, hogy a szem környékére csodával bír. 

Amit be kell szerezned hozzá:

  • 2 evőkanál jojoba olaj
  • 1 evőkanál barackmag olaj
  • 1 evőkanál csipkebogyó olaj
  • 5 evőkanál méhviasz
  • 5 csepp sárgarépamag olaj
  • 2 evőkanál rózsavíz

A rózsavízen kívül minden hozzávalót tegyünk bele egy befőttes üvegbe, majd az mehet bele egy meleg vízzel teli kisebb fazékba.
Folyamatosan kevergesd. Amikor ez szépen összevegyült, add hozzá a rózsavizet. Adagold kisebb tégelyekbe őket így komfortosabb a használata. Kihűlés után tedd a hűtőbe, ott tárold majd. Nyugodtan használd reggel és este. 

(fotó: pexels)