Nyár elején indult az egyetemi könyvtár modernizálása, a napokban pedig az E/1-es kollégium felújítása kezdődött meg.

Több mint egymilliárd forintba kerül az építkezés, amelynek eredményeként kicserélik az összes nyílászárót, és modernizálják az épület elektromos hálózatát is. Valamennyi szoba és közösségi
tér új burkolatot kap, a fürdőszobákba, konyhákba praktikus bútorok érkeznek.
A kollégiumi épület földszintjén kétszemélyes szobákat alakítanak ki, az emeleteken pedig maradnak a korábbi 2×2 fős apartmanok.
A jövőben modern beléptető rendszer működik majd, a biztonság érdekében pedig kamerákat telepítenek a mindenki által használt területeken. A tűzvédelmi rendszert is kicserélik. Megújul az épület korábbi aulája és egy minden igény kielégítő lobby várja majd a kollégistákat és az alkalmi vendégeket.


A munkálatok várható időtartama 5 hónap, ennek eredményeként jövő év első hónapjaiban nyithatja meg kapuit az E/1-es kollégium.
Sulák László, a kollégiumok vezetője elmondta: ez csak az első lépés. Reményeik szerint a következő három-négy évben valamennyi épület megújul és mindegyikben modern, kényelmes szobákat alakítanak ki, amelyekhez önálló fürdőszoba is tartozik majd.


„Az egyetem folyamatos megújulásának egyik fontos állomása ez a mostani beruházás. Nem állunk meg, folytatjuk az épületek korszerűsítését, így reményeim szerint megújul majd a menza épülete is. Bízom benne, hogy hamarosan megkezdődik a Tudományos és Innovációs Park építése is, amelynek nagy szerepe lesz az itt felhalmozott tudás bemutatásának és hasznosításának. Néhány év múlva elérjük célunkat, vagyis megvalósul a Green and Smart koncepció, amely az egyébként csodálatos környezethez igazodó épületkomplexumot és a tudomány gyakorlati hasznosítását célul kitűző intézményt eredményez majd – mondta Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora.