Immár 2500 négyzetméternyi térkő burkolatú járda várja a Miskolci Állatkertbe látogató babakocsis családokat és kerekesszékkel közlekedőket.

Az útépítési munka tavaly kezdődött, akkor a Miskolci Állatkert és Kultúrpark ökoturisztikai fejlesztése projekt keretein belül valósult meg az oroszlánok felé vezető, közel 300 négyzetméternyi út, majd a Városgazda saját forrásából további 1400 négyzetméternyi látogatói útvonalat burkolt le.

Idén tavasszal a legtöbbet használt és legközkedveltebb útvonalak felmérésével folytatódott a munka. Ennek eredményeként 800 négyzetméteren készült el a térkövezés, az örvös mangábék, a huszármajmok, és a Tanyaház előtti útvonalon, valamint az örvös pekarik és ormányos medvék mellett felvezető sétányon.

A korábban zúzalékkal és kohósalakkal borított felületek burkolását a jövő évben is folytatni kívánják, hogy tovább növeljék a látogatók komfortérzetét.