Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Vasárnap tartják az Európai Art Mozi Napot

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Díjnyertes alkotásokkal, egy új magyar filmmel és egy animációs klasszikussal is várják a közönséget az Európai Art Mozi Napon, amelyet vasárnap a kontinens több száz mozijában, köztük harminc magyarországi art moziban rendeznek meg. A kilencedik alkalommal megvalósuló rendezvény égisze alatt negyven ország több mint hétszáz art mozijában tartanak vetítéseket egy időben.

Országszerte harminc helyszínen, több mint száz vetítést tartanak. A nyolc budapesti és a huszonkét vidéki art mozi ezen a napon egyedi filmkínálattal várja a közönséget, lehetőséget nyújtva a nézőknek, hogy akár hetekkel vagy hónapokkal az országos premier előtt láthassák a filmeket.
A filmkülönlegességek sorát a Velencében Arany Oroszlánra jelölt Az univerzum elmélete című német-osztrák-svájci koprodukcióban készült fekete-fehér filmdráma nyitja. 

Az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége és az Europa Cinemas hálózat kezdeményezésére elindított nemzetközi esemény célja, hogy felhívja a figyelmet az európai filmművészet sokszínűségére és a művészmozik mint kulturális és közösségi terek fontosságára.

A 9. Európai Art Mozi Nap részletes magyarországi programja az Art-Mozi Egyesület honlapján olvasható.