Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Visszatér a héten kellemes meleg őszi idő,

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szeptember utolsó hetében visszatér a napos, nyugodt idő, 23-28 Celsius-fok körüli maximumokkal. Néhol megélénkülhet a szél és hajnalban már megjelennek a pára- és ködfoltok is – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

 

Hétfőn délelőtt még az ország nyugati, délnyugati részén lehet több a felhő, és ott előfordulhat eső, záporeső, esetleg délen zivatar is. Ezt követően ezeken a területeken is naposra fordul az idő. Északkeleten és a Nyugat-Dunántúlon élénk lesz az északias szél, majd napközben egyre nagyobb területen mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 22 és 29 fok között alakul, legmelegebb a keleti, északkeleti vidékeken várható.

Kedden már sok napsütésre lehet számítani, kevés gomoly- és fátyolfelhővel, csapadék nem várható. Hajnalban pára-, illetve ködfoltok képződhetnek. Az északkeleti, keleti szél néhol időnként megélénkül. A hőmérséklet hajnalban 11 és 17, délután 23 és 28 fok között alakul.

Szerdán hajnalra kialakulhatnak pára- és ködfoltok, de napközben napos idő várható általában kevés fátyol-, illetve gomolyfelhővel, csapadék nélkül. A keleties szél néhol időnként megélénkül. A hajnali 10-17 fokról 23 és 28 fok közé emelkedik a hőmérséklet.